Sziasztok!
Igen, egy napos késéssel, de meghoztam a prológust!
Jó olvasást! :)
Bogi
Bogi
- Apa, apa! - futottam
le a lépcsőn, reggel 7 órakor a konyhába, mielőtt még apa el nem ment dolgozni
a munkahelyére.
- Mi az Jade? - mondta úgy,
mint ha egy nagy Úr lenne.
- Meg sem vársz már a
reggelire? - mondtam szomorúan lerogyva az egyik székre.
- Nem - mondta
kihúzottan – tudod, hogy sietnem kell.
- Jó. De tudod, hogy
nekem ez milyen rossz érzés, hogy reggelente mindig egyedül reggelizek, mert te
nem vagy itthon. Lisa meg mindig korán kel, így nem vár meg. - mondtam durcásan,
de itt bent majdnem széttört a szívem.
- Nyugodj le, majd
egyszer majd együtt reggelizünk. - mondta apa, majd nagy suhanással, köszönés
nélkül elindult a munkahelyére.
Nem értem apát. Mióta anya nincs itt, teljesen
megváltozott. Apa pár hónappal ezelőtt azt mondta nekem, hogy anya
autóbalesetben meghalt. Amikor ezt megtudtam, majdnem megállt a szívem, mert
elvesztettem azt a személyt, aki az életemben a legfontosabb volt. Most meg egy
kicsi házikóban élek bánatos családommal, egy jó, megértő lánytestvérrel, kinek
neve a Lisa névre van keresztelve, s egy szigorú apával, ki semmit nem ért meg.
Szóval igazából, nem nagyon jó az életem. Nagyon rossz. De szerencsére, itt van
nekem Austin, aki mindig megért engem. Jó, jó, azért nem mindig nekem van
igazam a dolgokban, de természetesen, hogyha ő máshogy gondolja a dolgot,
mindig szokott szólni. Én persze ilyenkor durcáskodni szoktam, mert nem nekem
van igazam. Austin nagyon jól gitározik, hetente a szünetekben mindig
összeülünk komponálni egy dalt. Azért valamennyit értek a zenéhez, de nem
mondom, hogy nagyon jó hangom lenne. Nem rég született egy dal, minek címe:
„Szerelem nincsen két pár nélkül”. Megidézem az egyik versszakát:
„A szerelem
nehéz dolog,
De két ember
összefog.
Szerelem,
szerelem még sem nehéz,
Ha két ember
együtt remél.”
Még sosem írtunk ilyen jó szöveget. Na, de térjünk vissza az alap témához, hozzám. Mesélek egy picit magamról. Jade Haddey-nek hívnak, imádok szerepelni előadásokon. Az érzelmeim erősek, könnyen meg tudnak bántani. Nagyon érzékeny vagyok. Nem vagyok féltékeny típus, de ez alatt nem azt értem, hogy sosem szoktam az lenni. Mindig durcás vagyok, ha nem azt szeretnék, amit én. Igazából, sokan nem jót gondolnak rólam. Betty és Jasmin, a suli „menői”, azt gondolják rólam, hogy én mindenkit kibeszélek, meg, hogy mindenkinek beszólok. Pedig, ezt pont, hogy ellenkezően van. Ők ilyenek. Én sosem csináltam még ilyet. De, amikor meg tudtam azt, hogy Jasmin rá akar nyomulni Austinra, na, akkor kezdtem el veszekedni velük, de ők erősebbek voltak. Ebből a nagy veszekedésből mindenki megváltozott. Betty és Jasmin pletykáltak erről, hogy én veszekedtem velük, és most mindenki azt hiszi rólam, hogy én vagyok a legönzőbb az osztályban. Ennek köszönhetően már csak Samben és Austinban bízhatok meg. Szóval, köszi Bett és Jass! Annyira nem kedvelem azt a két lányt… De már mindegy is. Nem törődik azokkal az emberekkel, akik csak bántani akarnak! Így csak magamnak teszek rosszat!
